Napló az őrültekházából


Tip-top… apró mancsok alig hallható léptei… csak a száraz avar árulja el… vörös avar, véres avar, véres kicsi mancsok…

Igen, kicsim, imádtál macska lenni. Egészen pici korodban megtanítottalak átalakulni, onnantól kezdve, ha játszani akartál, cica lettél… Játszottál a gombolyaggal, kergetted a lehulló levelet, virágot… Pici mancsok a hóban, hányszor mondtam, hogy meg fogsz fázni,,, „dehogy, anya, láttál már náthás cicát?” igen láttam, téged láttalak, kipirult orral... piros orral, véres orral…

A kismacska a kertben játszik, fára mászik, elszökik, hazatér… imádtad. Pajkos kicsi cica, mindenhova felugrik, anya ölébe, az asztalra, a piros szőnyegre, a vérszín szőnyegre…

Sötétség volt… hogy is láthattad volna? Fekete Zordó… „hadd játsszak még odakint, anya”… jó, kicsim, de csak egy keveset, és ne menj ki a lámpa fényköréből… Kíváncsi kismacska mégis elugrált… Hatalmas sötétség, nem láthattad… óriási tappancs, fekete szőr, fekete szemek… Halálsikoly… véres avar, véres fekete szőr, véressé vált hószín ruhácska…

Fekete-fehér-vérszín… fekete-fehér-vérszín… ne, kiscicám, mondtam, hogy maradj a fényen… szép kismacska, édes kismacska, finom kismacska a Sötétnek…

Éjszaka… fényes fehér falak, mégis vér mindenütt… Pici cica, barna cica, piros cica, fekte Zordó… hulló avar, táncoló vérszín levelek, fekete szemek, kicsi macska… édes kicsi macska…